MA-Holnap Közéleti Vitaklub
A MA-Holnap Közéleti
Vitaklub 1998 őszén alakult meg. Néhány közismert
értelmiségitől, amikor más ügyben találkoztunk, megkérdeztem,
mi a véleménye a mai (akkori) közéletről, és amikor
kritikus véleményt mondott, második kérdésem az volt:
volna e kedved egy bizonyos körben erről beszélgetni?
Az első "igen"
válaszolók után a Vitéz utca 9. szám alatt lévő CD
bárban összejöttünk néhányan, ha jól emlékszem: Kosáry
Domonkos, Inotai András, Gömöri Endre, Kállai Ferenc,
Szinetár Miklós, Jéki László, Vámos Tibor és Lőrincz
Kálmán.
Az összejöveteleket a MTA Politikatudományi Intézet
(Benczúr u. 33) földszinti termében kezdtük meg és
tartottuk sokáig.
Az első két összejövetelen
arról döntöttünk, hogy nem jegyeztetjük be a "gyülekezetet",
majd tippek alapján meghatároztuk nevünket.
A következő ülésen Kereszty Andris terjesztett be
egy "issue" tervet. A kibővítést illetően
még a Vitéz utcában úgy döntöttünk, aktív politikus
nem lehet meghívott, ezután átnéztem az akkori KI
Kicsodát, illetve kutattam az ismerőseim között, javaslatokat
kértem, így állt össze egy névsor, és ezen belül egy
25 fő körüli aktív mag.
A Benczúr utcai terem
mindég tele volt, bár a résztvevői kör folyamatosan
fogyatkozott. Ugyanis ez akkor egy ellenzéki kör volt,
bár nem pártpolitizálási alapon. Ennek egyik jellemző
példája volt, amikor az adott hatalomgyakorlás jellemzőiről
Szabó Iván volt az egyik felvezető, és rendkívül hitelesen,
precízen jellemezte az akkori kormányzat diktatórikus
jellemzőit, metodikáját.
Egy év után 1999 novembere óta "lakunk"
a Pallas Páholyban. Az immár ötödik évben kicsit változott
a "munkamódszer" Gyakran látogatnak meg
bennünket más Pallas Páholybéli klubok tagjai. Mi
is szívesen megyünk el mások érdekes rendezvényeire.
Az összejövetelek
metodikája mindég az volt, hogy az én moderátorságom
mellett két - három tagtársunk és nem meghívott, tartott
kb. 15-15 perces felvezetést. Később már sokszor hívtunk
külső előadót.
Megvitattuk a rendszerváltás
veszteseinek kérdéseit Tamás Pali és Kozma Feri felvezetésében,
igen jelentős volt a "Roma vita ", amelynek
nyomán egy felhívást fogalmazott Böjte Jóska és ennek
nyomán indult el az ÉS vitája, valamint az INDEX élő
internetes vitafóruma. Ezeken részt vett Bíró András,
Kaltenbach Jenő, Kemény István, Orsós Éva, Gellért
Kicsi Gábor Kósáné Kovács Magda és sokan mások. Rendkívül
sok érdekes programra emlékezünk, sok izgalmas estére.
A "Kalendáriumra" kattintva hónapról-hónapra
nyomon követhető, hogy mi minden került terítékre!
Az is kiderül, hogy akkortájt mi foglalkoztatta az
értelmiséget. A fotókon pedig láthatóak vagyunk: minél
régebben annál fiatalabban!
A legaktívabb tagok
voltak: eleinte Jancsó Miklós, tartósan Márk Iván,
Róbert Laci, Simai Mihály és neje, Ehrlich Éva és
férje, Bacsó Péter, Böjte Jóska, Levendel Ádám, Szász
Iván, Garas Dezső, Szabó Iván, Kozma Ferenc, Agárdi
Péter, Gellért Kiss Lajos, Szabó András alkotmánybíró
(a Vitéz utcában is ott volt), Szikinger István, Plankó
Erika, Sz. Bíró Zoli, Galló Béla, Bodor Pál, Kende
Péter, Lamm Vanda, Bart Pista, Vámos Tibor és Lőrincz
Kálmán.
2004 elején Böjte
József vállalta szervezésbe a segítséget. Így került
sor Szapháry György a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese
meghívásával szervezett vitára, amelyet Simkó János
moderált a monetáris és fiskális pénzpolitika problematikájáról,
azaz mi történik a pénzel. Izgalmas, olykor heves
vita volt és sok érdekes információ hangzott el nem
csak a meghívott, hanem a vele vitatkozók részéről
is.
A MA-Holnap vitaklub
nyitva áll minden érdeklődő előtt. Üléseinken, találkozóinkon
bárki javasolhat programot, vitatémát, polémiát a
társadalom, a kultúra és más efféle "emberi lom"
köréből.
A szervezők:
Böjte József 06-30-5350-874
Deák Péter 06-30-9411-330
Gáspár István 06-30-9499-932